Recent reviews by Daenyel

Kicsit sajnálom, hogy nem akkor került elém ez a játék, amikor megjelent, de így sok évvel később is letaglózó élmény.
Valószínűleg mindenki tudja már, hogy miről van szó. A Hellblade valamikor a kora középkorban játszódik, főszereplője Senua, egy mentális betegségekkel küzdő pikt lány, akinek szerelmét megölték az Orkney-szigetekre támadó viking fosztogatók. Senua ezért elindul az északiak túlvilága, Hel felé, hogy kiszabadítsa onnan Diliont. A sztori maga nem túl bonyolult, de remekül körbejárja a depressziót, a gyászt és egyéb sötét témákat, amiket a játékmenet is erősen megtámogat. Ez egyébként főleg fejtörők megoldásából és rövid, de intenzív harci jelenetekből áll. A játék nagyrészt lineáris, sőt mondhatni csőszerű, de vannak olyan fejezetek, amik sorrendjét mi választjuk meg.
Bár elsőre nem látszik, de ez egy indie játék. Olyan gyönyörű tálalással, amit csak AAA játékokban láttam korábban. Persze a játékmenet korlátai jelzik, hogy itt nem álltak rendelkezésre olyan erősforrások, mint egy Assassin's Creed-nél, de a sztori kreatív megoldásai nagyon jól leplezik ezeket.
Ami különösen tetszett, az a depresszió pontos és tiszteletteljes bemutatása, és az északi mitológia világának talán leghitelesebb ábrázolása valaha.
Ha valamiért kimaradt eddig, akkor ajánlom pótlásra.

Eposzi méretű és jelentőségű játék, amit mindenkinek érdemes legalább egyszer az életében kipróbálni.
A megjelenésekor, 2006-ban nekem teljesen kimaradt (valószínűleg nem is futott volna az akkori gépemen), aztán jó hosszú ideig nem bírtam rászánni magam, hogy nekikezdjek, de a Skyrimmel nagyon jól elvoltam, és hát mégiscsak klasszikus, szóval ideje volt pótolni. Nos, egyrészt értem miért lett ilyen népszerű, másrészt sok szempontból el is járt felette egy kicsit az idő.
A grafika korához képest nagyon szép, szerencsére nem fotorealizmusra törekedtek, hanem van egy enyhe rajzfilm-, sőt festményszerű stílusa, aminek hála a helyszínek nagyon szépen öregedtek, bár ez a karaktermodellekre nem mondható el. Ugyanígy az animációk is kicsit megkoptak azóta, ajánlott végig FPS nézetből játszani, mert gyakran csak csúszkálunk a földön rendes lépések helyett, de igazából néhány óra alatt hozzá lehet szokni. És itt sok órát el fogsz tölteni.
A zene talán a játék legjobb része, egészen gyönyörű dallamok kísérik a kalandot, sokszor hallgatom játékon kívül is.
A helyszín szerintem az eddigi TES játékok közül a legváltozatosabb, Cyrodiil tartomány Tamriel szinte összes éghajlati övének a metszéspontján fekszik, a kisebb városok mindegyike teljesen eltérő tájon, más és más építészeti stílussal bír, a központban fekvő császárváros pedig egészen egyedi fantasy helyszín. Nem beszélve a Shivering Isles kiegészítő szigetéről, ami már-már lovecrafti helyszínekkel a kedvencem lett.
A körítés rendben van, a játékmeneten viszont érződik az eltelt 15 év. A hatalmas helyszín átka, hogy kicsiben szinte semmi nem működik normálisan, sok a glitch, az AI vagy működik vagy nem, és a játék legnagyobb részét dungeonökben töltjük, amikből igazából van kb. 4 és ezek lettek apró módosításokkal másolva. Ez pedig a 16. ugyanolyan bánya, vagy ayleid romváros után picit unalmas. Nem segít az sem, hogy a harcrendszer finoman szólva suta, lehet ütni, védekezni, nyilazni és varázsolni, de őrült nagy lehetőségek egyikben sincsenek, az ellenfelek többsége csak nekünk ront aztán lehet kattintgatni. Működik, de hosszú távon az izgalmat kicsit kiöli az egészből.
A sztori elég vegyes. Mint minden Bethesda játéknál, a fő történet itt is elég sablonos, ami nem lenne akkora baj, de az említett méretbeli tényezők miatt a látványosnak beígért jelenetek (pl. csaták, sárkányok stb.) inkább nevetségesek (a mindent eldöntő ütközetben kb. 15 katona ütögeti a szörnyeket). A párbeszédek viszont sokszor viccesek (néha nem szándékosan), ami legalább remek mémeket szült.
A mellékküldetések közt viszont egészen zseniálisak és innovatívak is vannak, igazából ezek miatt éri meg igazán TES játékokkal játszani. Az Oblivion igazi lényege a felfedezés, a világ bejárása, nem a narratíva.

Jó szívvel ajánlom mindenkinek.
Ránézésre egy platformer, de igazából egy szerepjátékról van szó, lényegében körökre osztott harcrendszerrel.
A látványra nincsenek szavak, minden képkocka egy kis festmény, mellé gyönyörű zene és egy szép mese történet gyanánt.
Egyedül a harcot éreztem negatívumnak, bár rá lehet érezni a rendszerre, de hosszú távon elég monoton és túl gyakran fordulnak elő az ellenségek.

Az új filmtrilógiával úgy tűnt visszatért a LEGO Star Wars is, aminek legutóbb a Clone Wars-os III. epizódja sikeresen félbemaradt. 2016-ban a TT még a többi játékánál szokásos gyakorlatot követte, vagyis előzetes koncepció nélkül dobálta ki magából a címeket, amihez éppen tudta. Így lehetett, hogy egy külön játékot szentelt egyetlen filmnek, a friss VII. epizódnak.
Sok mindent nem lehet elmondani a játékról, pontosan ugyanolyan, mint mindegyik LEGO játék ekkoriban. Élvezetes, különösebb újítások nélkül. A játék egy prológussal nyit, ahol újra átélhetjük a Jedi visszatér zárójeleneteit és az endori csatát. Ezt követően az Ébredő erő eseményein kalauzol végig, a film minden fontosabb jelenetét feldolgozva, kiegészítve azt néhány extra küldetéssel is (pl. Han és Csuvi beszerzi a rathtarokat stb.). A játékmenet tökéletesre csiszolt, a lövöldözés különösen jól sikerült, még egy Gears of War szerű fedezékharc-rendszer is bekerült, egyébként minden a megszokott, tárgyakat, ellenfeleket szétverjük, tallérokat felvesszük, azokból karaktereket nyitunk, itemeket veszünk és igyekszünk minden számlálót kimaxolni. Továbbra is co-op-ban a legjobb, azonban lényegesen rövidebb, mint azt egy LEGO játéktól megszoktam.
Érdekes, hogy ezután nem készült újabb játék az új filmekből, de most már tudjuk miért, készül a teljes Skywalker-sztorit magába foglaló reboot.
Addig is, ha szeretitek a LEGO játékokat és ezt a filmet, akkor jó szívvel ajánlom ezt is. Kisebbeknek különösen jó lehet.

Nos, mérföldekkel jobb, mint az első rész, de még így is mérföldekre van attól, hogy jó játéknak nevezzem, Ettől függetlenül tud szórakoztató lenni, és nem csak pár percre.
A sztori teljesen különálló az első résztől (legalábbis azt hiszem, semmire se emlékszem az elsőből), így nem kell végigszenvednie magát azon senkinek csak ezért. De mondjuk nem számít, mert ez a sztori se nagy szám, de legalább marad utána ép agysejted. Szokásos szupertitkos spec ops sztori, korrupt fegyverkereskedőkkel, drogbárókkal, áruló ügynökökkel stb.
Ezúttal nem is erőltették a közelharci részeket, annyira nem hogy a játék során nincs is lehetőség pl. fegyvercserére. Ugyanazzal a mesterlövész-hangtompítós pisztoly kombóval kell megoldani mindent, de ez nem is baj, így tényleg a mesterlövész élményen van a hangsúly, ami félig-meddig meg is van.
Sajnos a játék egész egyszerűen nem lett jól megírva. Minden fapados, semmi sem érződik úgy, hogy ne azt most így képzelték el. Gyorsan unalmas is lesz, bugos, nagyon bugos, sokszor annyira, hogy nem is tudsz tovább játszani. Egyszer egy crash után kitörölte minden mentésemet, és 2 évig nem is éreztem kedvet, hogy újra kezdjem.
Ami viszont jó, az a helyszínek. Kiváló hangulat és remek látvány, mind a 4 helyszínen (Fülöp-szigetek, Szarajevó, Kasmír, Szibéria), főleg a szarajevói rész, ami egy olyan történelmi időszakot dolgoz fel, ami videójátékban ritkán jelenik meg.
Összeségében ezzel a résszel a CI megpróbálta időnként egészen pofátlanul koppintani a Modern Warfare sorozatot, de ahhoz nyilván nem ér fel.
1 euró környékén meg lehet venni akciók alkalmával, annyit talán meg is ér.

Bár nem vagyok kifejezetten rajongója a cyberpunk műfajnak, ez a cím több okból is felkeltette az érdeklődésem, az egyik az emlékmanipulálós alapsztori (ami az Inception óta nem igen került elő mainstream médiában), a másik pedig, hogy a Dotnod alkotása, akik a Life is Strange-ért is feleltek később.
A sztori szerint a 21. század végén járunk, Neo-Paris városában (ami amúgy Párizs, csak neo), és egy emlékvadászt alakítunk Nilin személyében. A háttérsztori kicsit zavaros, de a lényeg, hogy itt is van egy gonosz megacég, aki emlékmanipulációval és egyebekkel sanyargatja a népet. Mi meg jól ellenállunk és legyőzzük őket. Egyébként nem rossz történet, van benne pár érdekes csavar is, de engem nyűgözött le különösebben.
Ellentétben a játék világával. A cyberpunk Párizs elképesztően hangulatos helyszín, és gyönyörűen kidolgozott pályákat kapunk. Lehengerlő látvány a felhőkarcolók alatt eltörpülő Eiffel-torony látványa, de a klasszikus építészet és a futurizmus keveréke mindenütt remekül megállja a helyét. Legalábbis a játék első felében, utána ezek az aprólékosan kidolgozott, élő, lélegző világ illúzióját keltő helyszínek megritkulnak és a játék inkább egyen raktárépületekbe, földalatti laborokba és egyéb klisés helyekre száműz.
A játékmenet szintén kettős. Az elején ugyanis nagyon élvezetes a platform elemek és a harc váltakozása, de kb. 2 óra mindent megtapasztalsz, amit a játék ezen a téren nyújtani képes, de a sztori még tart vagy 9 órát. És sajnos se a harc, se a platform nem olyan jók, hogy feledtessék a már említett gondokat.
A harcrendszer egyik érdekessége, hogy személyre szabható kombókat kapunk, a fejlődésfa lényege is ezeknek az opcióknak a kioldása, ami így leírva jól hangzik, de a gyakorlatban nem sokat jelent. Kétgombos irányítás lesz, bármit is választunk, az ellenfelek pedig idővel irritálóan sokan. Persze vannak "szuperképességeink, amik feldobják a monotonitást, de így se lesz igazán gördülékeny beat 'em up élményben részünk. A bossharcok pedig kifejezetten frusztrálóak. A platformrészek kicsit darabosak, túlzottan kötött pályán mozognak, ami az Assassin's Creed korában már nem elég.
Sokszor éreztem úgy, hogy ez a játék sokkal jobb lett volna a harc nélkül, csak sétálni és felfedezni Párizst, illetve követni a sztorit.
A karakterek egyébként átlagosak, egyikőjük se kifejezetten emlékezetes, de van néhány megkapó emberi történet, pláne Nilin részéről.
A legnagyobb hiányosság szerintem az egész emléklopós-módosítós szál hanyagolása a játék nagy részében. Az első pályán kell ilyet csinálnunk és az utolsó egy-kettőn. Ami iszonyú kevés, pedig egy élvezetes részről van szó. Működésében már felvillan a LiS időmanipulálós rendszere, ahogy egyébként Nilin is kiköpött Max.
Összességében egy jó játékról van szó, amiről csak úgy süt, hogy a fejelsztők első játéka. Vannak értékei, amik miatt abszolút érdemes nekivágni, de nagyon sok gyermekbetegséggel küzd. Remélem egy nap a fejlesztők visszatérnek ehhez a világhoz, mert lenne benne potenciál.

Le kell szögeznem, hogy ez volt az első találkozásom a franchise-zal, szóval nem ismerem az előzményeket (utózmányokat?)
Ezért se értem igazán, hogy mi is volt az emberek problémája ezzel a játékkal 2013-ban. Komolyan ennyire lényeges, hogy milyen haja van Danténak? Plusz a sztori a végén összeér (gondolom) az eredeti történettel, szóval meg van magyarázva minden. Na mindegy, most is nem is ez a lényeg.
Személy szerint nem vagyok oda a hack 'n' slash műfajért, de ez a játék nagyon megfogott. Überlaza kombók, egyszerű, használható irányítás, mégis marad kihívás. A műfaj jellegzetes kombó alapú harcrendszere se mozgatott meg eddig, de itt éreztem először hogy milyen fun tud ez lenni. Szóval a játékmenettel szerintem nincs semmi lényeges gond. Sőt.
A történet elég egyszerű, a nagy csavarok is előre kitalálhatók, de elég szórakoztató, hogy elvigyen a végéig. Szerintem Dante is elég kedvelhető karakter, Vergil már nem annyira.
Amiben viszont igazán remekel a program az a pályatervezés. Tökéletesen lett kialakítva szinte az összes helyszín, baromi változatos (Párizs-szerű belvárosok, toronyházak, alvilági csatornarendszer, elvont pokolbéli kitérők. Személyes kedvencem a klub, ahol Lilith tartozkódik. A bossok is ötletesek, nincs két ugyanolyan, de az ellenféltípusokra is igaz, hogy bőven kielégítőek. Az art design szintén mesés, ahogy a hangzás és a zenei anyag is.
Egyszóval mindenkinek jó szívvel ajánlom ezt a játékot, mert minden perce megéri. Leárazáson meg pláne.

Kezdjük az elején!
Ez a játék eredetileg az Xbox One Kinect-jének lett volna a húzócíme. A játékmenet furcsaságai csak így értelmezhetők. Aztán fejlesztés közben rájöttek, hogy a Kinectből nem lesz semmi, úgyhogy "hagyományos" hack-and-slash-t csináltak belőle. Egy jó szart.
Egy alternatív univerzum Római Birodalmában járunk az első században, elvileg Nero uralkodása alatt. Ezért is alternatív univerzum. Az igazi Nero távolról sem hasonlított erre. Nem volt két szadista kormányzó fia Britanniában. A mi univerzumunkban a rómaiak nem az angol nevükön hívták a britanniai városokat (most komolyan? York??), nem volt semmilyen Oswald király, Boudicca nem volt egy irritáló p*csa (oké, lehet, hogy az volt), a rómiaiak nem hordtak sci-fi páncélokat, a brit törzsek nem félállatok voltak, akik úgy hörögtek mint az orkok, egy átlag római épület nem volt akkora, mint egy felhőkarcoló stb.... Ja és a britek nem keltek át fél Európán megostromolni Rómát, elefántháton.
Szóval történelmileg abszolút hiteltelen.
A sztori persze ettől még lehetett volna jó, csak hát nem lett, de ez a Cryteknek sosem volt erős oldala. Unalomig ismert bosszúsztori kis természetfeletti elemmel.
A játékmenet katasztrofális. Ritmusjáték az egész, a rosszabb fajtából, az irányítás rossz, az ellenfelek unalmasak, és az egész rohadtul önismétlő.
Egy dolog menti meg a játékot a teljes kudarctól. A látvány.
Az egyik, ha nem a legszebb videojáték, amit valaha láttam. Az emberek is remekül kidolgozattak, az arcmimika, a mozgás, minden rendben van, de a környezet, az valami lélegzetelállító. Róma utcái, Britannia tengerpartja, erdei, mind kiválóan, az utolsó fűszálig megteremtett helyszín. Ha ez egy "sétaszimulátor" lenne, 10/10 lenne. De nem az. Mikor kezdenéd átadni magadni a hangulatnak, jön egy újabb borzasztó harc és inkább kilépsz a francba.
Nos legalább rövid.
Ha imádod az ókori világot, akkor nem annyira ajánlom mert csak felb*sz a sok hülyeség, ha jó akciójátékra vágysz, akkor se ajánlom, mert rossz. De ha véletlen hozzádkerül, egy pillantást azért vess rá. A grafika miatt megéri.

Ha játékmenetében nem is, de vizuális stílusában és témájában mindenképpen nagyon egyedi és hangulatos platformjáték.
A történet során egy eszkimó kislányt és a mellé szegődött sarki rókát irányítunk, aki nem csak róka, de segítő szellem is. A kislány faluját megtámadják, majd menekülni kell és végül hazatérni. Nem túl csavaros, de teljes egészében a valódi inuit mondavilágon alapszik, amiről valljuk be nem sokat lehet hallani, bármilyen médiumot nézünk. A látvány is a sarkvidéki vadászok művészeti stílusát követi, nagyon szép és különleges. A zenei anyagról nem is beszélve.
Az irányítás kiváló, a pályatervezés szintúgy, legalábbis az alapjátékban. A Foxtales DLC végén egy kicsit talán elvetették a súlykot a nehézség terén, de ez nem von le semmi az értékéből.
A játék során megnyithatunk egyébként alaszkai őslakosokkal készült videointerjúkat, érdekes adalékai a játék háttértörténetének, szerintem érdemes megnézni őket.
Mindent összevetve egy igazi kis drágakkő ez a program, ajánlom mindenkinek. Ugyan nem túl hosszú, de talán nem is baj, hogy nem lett túlnyújtva. A DLC is erősen ajánlott!

A leggyengébb Paradox grand-strategy, amihez eddig szerencsém volt. Játszottam vele, mikor még megjelent, nemrég beszereztem itt is, és kíváncsi voltam jól emlékszem e. Sajnos igen.
A játék egész egyszerűen kusza. Nem csak a szokásos bonyolult paradoxság miatt, vagy mert nincs értelmes tutorial, hanem úgy tűnik a fejlesztők gondoltak egyet és összedobtak mindent a korábbi játékaikból és ráhúztak egy Rómás szűrőt. Annyira nem jött be.
Az időkeret megegyezik a Rome Total War-éval, de itt a hangulat jegyében a dátumok a római rendszerben szerepelnek, vagyis Ab Urbe Condita látjuk az évszámokat. Ez egész jópofa.
Visszaköszön egyrészt a Crusader Kings családmenedzsmentje, csak mivel itt mindig az állam fejét játszod, nincs igazán időd kötődni egy karakterhez sem, különös ha rómaiakkal játszol, hiszen elképesztően gyorsan cserélődnek a consulok. Bár ha olyan béna vagy, mint én, akkor elég gyorsan jön egy diktátor, onnan kicsit stabilabb a helyzet.
Ha már itt tartunk, Rómán kívül nem is nagyon érdemes másokkal játszani. Karthágó, Egyiptom, a szeleukidák vagy a makedónok még esetleg, de a kedvenceimmel, a kelta törzsekkel pl. kvázi lehetetlen, ugyanolyanok, mint az EUIII-ban az indiánok. Nem tudsz fejlődni, nem tudsz terjeszkedni, várod a halált. Visszatér az EU III kolonizációs rendszere is, csak itt nincs benne semmi kihívás.
A hadászat egyébként maradt, mint eddig volt, használható de semmi extra, a kereskedelem kicsit átszerveződött, ami logikus tekintve hogy az ókorban nem ugyanúgy ment ez mint a kora újkorban.
Ami egnem eléggé taszított a játék kapcsán, hogy túl sok energiát kell a belpolitikára fordítani, folyamatosan intézni kell a szenátusi ügyeket, ez nem negatívum persze, csak személyes probléma. De egyébként a program baromi részletes, ami a neveket, törvényhozást stb. illeti, szóval ha imádod a rómaiakat ez a játék abszolút neked való. Nekem nem a kedvenc korszakom, a térképet is egy kicsit szűknek éreztem, összeségében nem jött be. Vannak ennél sokkal jobb Paradox játékok, de ha SPQR-s pizsamában fekszel, akkor megérheti beszerezni egy leárazáskor.