Már az elején leszögeztük, hogy a játék igazán online kooperatívban mutatja meg a legszebb arcát – persze egyedül is lehet játszani, de hamar unalmassá és frusztrálóvá válik, mivel a gépi társak korántsem viselkednek úgy, mint egy profi kolléga. Az alapok kitanulása után már semmi keresnivalónk sincs a single-ben, irány az online harctér: a társainkkal való összedolgozásra építve szorítjuk vissza az ellenség hullámait, miközben saját képességeinket vetjük latba, mindenkinek megvan a maga szerepe. S mikor úgy hitted, hogy már kitanultad a Dungeon Defenders minden csínját, olyat csavar a nehézségen, hogy csak kapkodjuk a levegőt kínunkban. Ne ítéljünk az első három hullám alapján! A rohamok végén várható az igazi unikum: még felfordulni sem lehet könnyen a masszív főellenségek belépője után. Átértékelődik bennünk mindaz, amit tanultunk, megpróbáljuk magunkban összerakni a siker kulcsát, ami többszöri próbálkozás után, kis szerencsével abszolválható. De a sikerélmény mindenen túltesz.
Eldönthetjük, hogy a négy karakterosztály közül ki mellett tesszük le a voksunkat, amikor elindul a játék: az Apprentice voltaképpen a mágusnak felel meg – legalábbis a szembe húzott varázslósipka eléggé árulkodó. A Squire a közelharc mestere, a daráló tankok helyi megfelelője, míg a Huntress egy tünde íjászcsajt takar, mint a fantasy játékok elengedetlen kellékét. Itt van még nekünk a Monk, aki szerzetesi teendői között csapatunk gyógyítására specializálódott. A felhozatal – mint az látható – egy nüánsznyi meglepetéssel sem szolgál – legyél bármilyen beállítottságú, megtalálod a saját képmásodat benne. Eléggé nyilvánvaló, hogy mindenki egyedi képességekkel rendelkezik, viszont ezen technikák kombinálásából jön össze a győzelemhez kulcsa. Máskor még ez sem megy könnyen, de tény, hogy minden egyes kaszt gyökeresen más élményt nyújt.
Mindamellett, hogy túl kell élnünk az ellenség hullámait, a célunk az, hogy megvédjük az Eternia kristályt, mint minden jóság megtestesítőjét – ha az ereklye elpusztul, függetlenül attól, hogy talpon vagyunk-e, kezdhetjük előröl az egész menetet. Először is: a Dungeon Defendersben feltűnően sokszor halunk meg. Pont. Nem kell ezen siránkozni, a program csak arra sarkall, hogy folyton más és más stratégiákat dolgozzunk ki – ha nem vagy képes felvenni a tempót, keress más elfoglaltságot! Nem illik úgy gondolni rá, mint egyszerű hack’n slashre, mert az ész nélküli akcióval semmire sem megyünk. Varázslónk energiagömbjei jók távolra és közelre is, a harcos vagdalkozik, ahogy kell – neki a legtöbb a HP-ja–, íjászunk akár sorozatokat is lőhet, de apró, ámde sunyi csapdákat is lepakolhat. Jól jön a Monk azon tulajdonsága, hogy képes lelassítani az ellenfelet, ami igazán kesze-kusza csatáknál lehet hasznos. Tovább erősíti a szerepjátékos vonalat a lootolás: a zsákmányból és a pályákon található ládából hasznos fegyvereket és egyéb finomságokat szerezhetünk. Minden karakter rendelkezik saját eszköztárral, ahol kedvünkre cserélgethetjük magunkon a megszerzett javakat.
Minden hullámot megelőzően építkezhetünk, védelmi tornyokat húzhatunk fel az ellenfelek után maradt mana segítségével. Bár közel sincs olyan tervezési szabadság ez esetben, mint egy felülnézetes tower defense-címben, csak közvetlen közelre állíthatjuk fel a védelmi pontokat, karakterünk mellé. A fejlődés sem csupán a karakterünkre értendő, hanem az épületekre is, melyek hatótávolsága és hatékonysága egy idő után nagyobb lesz. Míg hősünk életereje, ügyessége és sebessége kitolható, addig nincs nagy gond; érdemes mérlegelni viszont, hogy pontosan mire költünk – az épületekre, vagy magunkra. Nem mindig egyértelmű, sőt lesznek olyan szintek, ahol nem a hús-vér társaságon múlik a siker, hanem a védelmi vonalakon.
A kampány végigtolása után sem áll meg az élvezet, hiszen elérhető lesz a Survival játékmód, melyben tényleg csak az akcióra kell koncentrálnunk. Vagy fordítva: kizárólag az épületekkel való trükközésre hagyatkozhatunk, hősök nélkül. Természetesen minden egyes térkép elérhető Challenge módban is, ahol véletlenszerű a megvédendő kristály helye. Ha már unod a rémségeket, egy arénában a hősök is egymás torkának ugorhatnak szervezett keretek között. A letölthető címben ritka az ennyi tartalom, és szerencsére a Dungeon Defenders képes hosszú napokra is lekötni a stílus szerelmeseit.
Mégis a cím legnagyobb erénye az, hogy soha nem válik kiszámíthatóvá, nincsenek kötött szabályok, nem hagyatkozhatunk egyetlen taktikára, hiszen előbb-utóbb úgyis a feje tetejére áll minden. Apró irányításbeli bakik ugyan vannak a helyenként furcsa kamerakezelés miatt, ám maga a színes-szagos látvány – a számos kudarcélmény ellenére is – elvarázsolja a játékost. A világ rajzfilmszerű és effekt-gazdag, ha imádod a mesés stílust, mely bőven megállná a helyet dobozos formában is, akkor nem kell tovább keresgélned. Nem hibamentes a Dungeon Defenders, de a műfaj nagyjai között a helye, ez nem vitás. Már csak szabadidődet kell beosztani ahhoz, hogy beteljesedjen az élmény.

Már az elején leszögeztük, hogy a játék igazán online kooperatívban mutatja meg a legszebb arcát – persze egyedül is lehet játszani, de hamar unalmassá és frusztrálóvá válik, mivel a gépi társak korántsem viselkednek úgy, mint egy profi kolléga. Az alapok kitanulása után már semmi keresnivalónk sincs a single-ben, irány az online harctér: a társainkkal való összedolgozásra építve szorítjuk vissza az ellenség hullámait, miközben saját képességeinket vetjük latba, mindenkinek megvan a maga szerepe. S mikor úgy hitted, hogy már kitanultad a Dungeon Defenders minden csínját, olyat csavar a nehézségen, hogy csak kapkodjuk a levegőt kínunkban. Ne ítéljünk az első három hullám alapján! A rohamok végén várható az igazi unikum: még felfordulni sem lehet könnyen a masszív főellenségek belépője után. Átértékelődik bennünk mindaz, amit tanultunk, megpróbáljuk magunkban összerakni a siker kulcsát, ami többszöri próbálkozás után, kis szerencsével abszolválható. De a sikerélmény mindenen túltesz. Eldönthetjük, hogy a négy karakterosztály közül ki mellett tesszük le a voksunkat, amikor elindul a játék: az Apprentice voltaképpen a mágusnak felel meg – legalábbis a szembe húzott varázslósipka eléggé árulkodó. A Squire a közelharc mestere, a daráló tankok helyi megfelelője, míg a Huntress egy tünde íjászcsajt takar, mint a fantasy játékok elengedetlen kellékét. Itt van még nekünk a Monk, aki szerzetesi teendői között csapatunk gyógyítására specializálódott. A felhozatal – mint az látható – egy nüánsznyi meglepetéssel sem szolgál – legyél bármilyen beállítottságú, megtalálod a saját képmásodat benne. Eléggé nyilvánvaló, hogy mindenki egyedi képességekkel rendelkezik, viszont ezen technikák kombinálásából jön össze a győzelemhez kulcsa. Máskor még ez sem megy könnyen, de tény, hogy minden egyes kaszt gyökeresen más élményt nyújt. Mindamellett, hogy túl kell élnünk az ellenség hullámait, a célunk az, hogy megvédjük az Eternia kristályt, mint minden jóság megtestesítőjét – ha az ereklye elpusztul, függetlenül attól, hogy talpon vagyunk-e, kezdhetjük előröl az egész menetet. Először is: a Dungeon Defendersben feltűnően sokszor halunk meg. Pont. Nem kell ezen siránkozni, a program csak arra sarkall, hogy folyton más és más stratégiákat dolgozzunk ki – ha nem vagy képes felvenni a tempót, keress más elfoglaltságot! Nem illik úgy gondolni rá, mint egyszerű hack’n slashre, mert az ész nélküli akcióval semmire sem megyünk. Varázslónk energiagömbjei jók távolra és közelre is, a harcos vagdalkozik, ahogy kell – neki a legtöbb a HP-ja–, íjászunk akár sorozatokat is lőhet, de apró, ámde sunyi csapdákat is lepakolhat. Jól jön a Monk azon tulajdonsága, hogy képes lelassítani az ellenfelet, ami igazán kesze-kusza csatáknál lehet hasznos. Tovább erősíti a szerepjátékos vonalat a lootolás: a zsákmányból és a pályákon található ládából hasznos fegyvereket és egyéb finomságokat szerezhetünk. Minden karakter rendelkezik saját eszköztárral, ahol kedvünkre cserélgethetjük magunkon a megszerzett javakat. Minden hullámot megelőzően építkezhetünk, védelmi tornyokat húzhatunk fel az ellenfelek után maradt mana segítségével. Bár közel sincs olyan tervezési szabadság ez esetben, mint egy felülnézetes tower defense-címben, csak közvetlen közelre állíthatjuk fel a védelmi pontokat, karakterünk mellé. A fejlődés sem csupán a karakterünkre értendő, hanem az épületekre is, melyek hatótávolsága és hatékonysága egy idő után nagyobb lesz. Míg hősünk életereje, ügyessége és sebessége kitolható, addig nincs nagy gond; érdemes mérlegelni viszont, hogy pontosan mire költünk – az épületekre, vagy magunkra. Nem mindig egyértelmű, sőt lesznek olyan szintek, ahol nem a hús-vér társaságon múlik a siker, hanem a védelmi vonalakon. A kampány végigtolása után sem áll meg az élvezet, hiszen elérhető lesz a Survival játékmód, melyben tényleg csak az akcióra kell koncentrálnunk. Vagy fordítva: kizárólag az épületekkel való trükközésre hagyatkozhatunk, hősök nélkül. Természetesen minden egyes térkép elérhető Challenge módban is, ahol véletlenszerű a megvédendő kristály helye. Ha már unod a rémségeket, egy arénában a hősök is egymás torkának ugorhatnak szervezett keretek között. A letölthető címben ritka az ennyi tartalom, és szerencsére a Dungeon Defenders képes hosszú napokra is lekötni a stílus szerelmeseit. Mégis a cím legnagyobb erénye az, hogy soha nem válik kiszámíthatóvá, nincsenek kötött szabályok, nem hagyatkozhatunk egyetlen taktikára, hiszen előbb-utóbb úgyis a feje tetejére áll minden. Apró irányításbeli bakik ugyan vannak a helyenként furcsa kamerakezelés miatt, ám maga a színes-szagos látvány – a számos kudarcélmény ellenére is – elvarázsolja a játékost. A világ rajzfilmszerű és effekt-gazdag, ha imádod a mesés stílust, mely bőven megállná a helyet dobozos formában is, akkor nem kell tovább keresgélned. Nem hibamentes a Dungeon Defenders, de a műfaj nagyjai között a helye, ez nem vitás. Már csak szabadidődet kell beosztani ahhoz, hogy beteljesedjen az élmény.